A kutyatartáshoz hozzá tartozik, hogy lehullik a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek. Mint minden kapcsolatnak, ennek is megvolt az ára. Olyan ár volt, melyet elfogadtunk, s mely egyensúlyban volt az örömmel, a szórakozással, a védelemmel és a barátsággal, melyet adott nekünk. Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkre tett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?

2013. december 31., kedd

2 Tordasi verseny

Nagyon sok mindennel le vagyok én itt maradva. Részt vettünk a Tordas Őszi kupán és a Tordasi téli kupa első fordulóján Lénával.
Hát a két versenyt összefoglalva, voltak jó és rossz pillanataink is, ez tény. :D Dee, szemmel látható a fejlődés Lénán, kevés az olyan rész amin döcög, a pálya nagy részén már szépen szedi a lábát és fut.:) Nagyon örülök ennek,hisz ez már 3 éve probléma nálunk. A másik öröm forrásom a szlalom. :) Már én sem parázom túl a szlalomot és ez meg is látszik. Az utolsó pár versenyen már nagyon szép stabil szlalomunk volt. :)
Az Őszi Kupán A1ben lett egy palló felfele zóna hibánk, és egy megtagadásunk, mert természetesen gazdi visszahúzta a kezét az akadály mellett és így drága Lénám elfutott mellette. :)
Open Jumpingban a starthoz állás valami ííííírtó cuki volt, csóva ezerre mosoly az arcon, annyira örültem :D
és a futamunk is valahogy így telt. pörgős volt ,vidám és futós. naaagyon tetszett. :)
A téli kupa: első futamunk nem sikerült, Léna bekattant ismét, és kirohant.  A pálya eleje egy négyzet volt  ugróaksikból, már a pályabejárásnál ráparáztam az egészre. De megigértem  magamnak,tavasszal rendbe szedjük a pályámat, és ezt ki fogom rakni és begyakoroljuk :D  Aztán futhattam egy "vigasz futamot". az elejét nem csináltam meg négyzetre, hanem csak elfutottam egyenesen. :) de ez a második futam jók sikerült. :)
Második futamunk Open Agility volt, az pedig szépen sikerült, pörgős volt :) egy megtagi megint kéz visszahúzásért. Buta gazdi. :D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése